|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 93 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-93 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Nyisztor Tinka 2017. február 10.Továbbra sem tartanak magyar miséket a csángó falvak római katolikus templomaibanMTI - Továbbra is elutasításba ütközik a moldvai csángók magyar misézésre vonatkozó kérése, de gyászszertartásokon, temetéseken esetenként magyar ének és ima is elhangzik - számolt be róla a Krónika pénteken. A lap közlése szerint Solomon Adriánnak, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) volt elnökének múlt szombaton Lujzikalagorban tartott temetésén a román nyelvű szertartás mellett magyar nyelvű búcsúbeszéd és ima is elhangzott, amire a településen korábban nem volt példa. A helyi római katolikus plébános egy - a faluból származó, és Erdélyben magyar nyelven szolgáló - plébános és a család kérésére engedélyezte a magyar szövegeket is. Nyisztor Tinka néprajzkutató, az MCSMSZ egyházi ügyekért felelős alelnöke a lapnak elmondta: enyhült a papok és a jászvásári püspökség ellenállása a magyar szertartásokkal szemben, és elsősorban gyászszertartásokon, az elhunyt családja kérésére esetenként engedélyezik már a magyar imádságot. Elmondta: szülőfalujában, Pusztinában például a hívek nyomására négy éve engedélyezték, hogy péntekenként magyarul imádkozzanak a templomban az asszonyok. Igaz, ezekről az alkalmakról az egyébként magyarul tudó helyi plébános távol marad. Hozzátette azonban, hogy Külsőrekecsinben arra is volt példa, hogy nem engedték bérmálni azokat a gyerekeket, akik magyar órákra járnak. Nyisztor Tinka azt is az enyhülés jeleként említette, hogy a jászvásári római katolikus teológián - ahol hagyományosan román szellemben nevelik a moldvai papokat - nemrég Márton Áron püspökről hangzott el előadás. A néprajzkutató szerint az lenne a megoldás, hogy magyar misék bemutatására felkészült papok kerüljenek a moldvai plébániákra. Hozzátette, hogy a moldvai csángó településeken jelenleg egyetlen lelkész, a forrófalvi Mariut Félix tudna magyarul misézni. "Budapesten már hat esztendeje miséznek románul a csángóknak. (...) Ez egy gesztus. Moldvában 25 esztendeje kérjük (a magyar misét), a Vatikánt is megjártuk, de nekünk semmilyen gesztust nem tesz senki" - idézte Nyisztor Tinkát, a csángószövetség vallási felelősét a Krónika napilap. A moldvai megyékben mintegy 250 ezer római katolikus vallású személyt regisztráltak a legutóbbi népszámláláson. Tánczos Vilmos néprajzkutató becslése szerint 60 ezerre tehető azoknak a száma, akik valamilyen szinten beszélik a magyar nyelvet. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 2001 májusában elfogadott 1521-es ajánlásában azt javasolta: a román állam biztosítsa a csángók számára az anyanyelv oktatásának a lehetőségét, a római katolikus egyház pedig tegye lehetővé, hogy a csángók anyanyelvükön hallgathassák a katolikus miséket, és templomi énekeiket anyanyelvükön énekelhessék. maszol.ro 2017. február 10.Elhalkul a magyar ima a CsángóföldönBár érezhető egyfajta nyitás, továbbra is ritkán, elszigetelten csendül fel a magyar ima, mise a moldvai csángó falvak egyházi eseményein. Intézményes párbeszéd hiányában a hívek nyomásgyakorlásán múlik a siker. „A legrosszabb azonban az, hogy eljutunk hamarosan oda, hogy nem kell a mise semmilyen nyelven, sem magyarul, sem románul” – jegyezte meg lapunknak Nyisztor Tinka, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének vallási felelőse. Bár érezhető egyfajta nyitás, továbbra is ritka, elszigetelten fellelhető a magyar ima, mise a moldvai csángó falvak egyházi eseményein. Intézményes párbeszéd hiányában a hívek nyomásgyakorlásán múlik a siker. Elsősorban temetéseken fordul elő, hogy magyar ima, beszéd, siratóének is elhangzik a moldvai csángó településeken tartott egyházi szertartásokon. Ilyenkor ugyanis a jászvásári római katolikus püspökséghez tartozó, román nyelven prédikáló papok többnyire eleget tesznek a gyászoló család kérésének, valamint az elhunyt utolsó óhajának. Legutóbb Solomon Adriánnak, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége volt elnökének temetésén hangzott el magyar nyelvű köszöntő- és búcsúbeszéd, imádság és ének az amúgy román nyelvű szentmisén – számolt be a Krónikának Pogár László, a csángószövetség jelenlegi vezetője. Elmondta, a múlt szombaton Lujzikalagorban tartott gyászszertartáson a helyi plébános a szintén moldvai születésű Salamon József gyimesbükki római katolikus lelkész és a család kérésének tett eleget. „Nagyon meg voltam lepődve. Összességében ez így nagyon jól volt, mondták is sokan, hogy nem volt még ilyen Lujzikalagorban” – mesélte Pogár László. Hozzátette, a több száz csángó, székelyföldi és magyarországi barát, ismerős mellett a gyászszertartáson magyarországi lelkész is részt vett. A csángószövetség elnökét különösen azért lepte meg a helyi plébános által tett engedmény, mert pár nappal korábban személyesen kereste meg a család azon kérésével, hogy a búcsúztatást az egyház által épített, több száz személy befogadására alkalmas teremben, úgynevezett oratóriumban tarthassák, és bár korábban volt rá példa, hogy ezt megengedte, most elutasító választ adott. „Nem látom az okát, miért nem engedélyezték” – mondta Pogár László, diszkriminálónak ítélve az elutasítást. Így a búcsúszertartást végül a családi háznál tartották, és a nagy tömeg miatt a gyászolók egy része az utcán állt. Helyben kell megoldani A szintén Bákó megyei, de a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyéhez tartozó Gyimesbükk lelkésze szerint korábban is volt rá példa, hogy magyar beszéd, ima hangzott el a moldvai magyar falvakban a román nyelvű mise előtt és után. Ez főleg temetéseken fordul elő, mesélte Salamon József, aki az elmúlt szombaton maga tolmácsolta a család kérését lelkésztársának. „Nincs nagy lelkesedés ez irányba, de megengedik” – fogalmazott a lujzikalagori születésű katolikus lelkész. Elismerte, hogy az egyedi példák nyomán történhetne egy intézményes, valódi nyitás, de ahhoz magasabb szinten kellene tárgyalni. „A lelkipásztorok nagy nyomásnak vannak kitéve a politikai háttér miatt. Ahogy máshol sem örvendenek a magyarkérdésnek, itt sem. Ez elsősorban politikai kérdés. Ezen lehetne változtatni, de ebbe nőttünk bele. Ha látják is a gondokat, nem kompromittálja senki magát, így maradunk a román változatnál” – mondta Salamon József, aki a több évszázadra visszatekintő asszimilációs politikában látja a legnagyobb akadályt, és úgy véli, kisebbségi kérdésről lévén szó, Bukarestben lehetne engedményeket elérni. Kifejtette, egyházi szinten nem várható nemzetközi döntés, a Vatikán nem avatkozik be ilyen ügyekbe. „A helyi problémákat helyben kellene megoldani” – fogalmazott a plébános, aki szerint nagyobb nyitás kellene a társadalom részéről, és az egyházi nyomásgyakorlás sem ártana. Erre főleg azért lenne szükség, mert a hívek részéről megvan az igény a magyar nyelvű szertartásra, de házigazdaként erre a helyi plébánosnak kell engedélyt adnia, ahogy Lujzikalagorban is történt. „A család is kérte, én is mondtam a lelkésznek, és most először történt meg, hogy nem zárkózott el” – mesélte Salamon József, aki szerint a ceremónia végén magyar szertartás is volt, melybe a helyiek is bekapcsolódtak, és az asszonyok régi moldvai nyelvjárásban magyar énekeket énekeltek. Van egyfajta nyitás Nyisztor Tinka, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének vallási felelőse szerint a magyar nyelvű misékre nincs általános szabály a Csángóföldön, csupán elszigetelt, egyedi esetek vannak. „Nincs arra szabály, hogy hol lehet misézni magyarul, és hol nem. Egyelőre az embereken múlik, ki mennyire ügyes vagy erőszakos” – fejtette ki a Krónikának a magyar misék engedélyezéséért fél évszázada küzdő, Magyarországról szülőfalujába, Pusztinába hazaköltözött néprajzkutató. Elmondta, általában beválik az az eljárás, miszerint ha megbeszélik a helyi plébánossal, lehet imádkozni magyarul. Pusztinában például a hívek nyomására négy éve imádkoznak magyarul a templomban péntekenként az asszonyok. Igaz, ezekről az alkalmakról az egyébként magyarul tudó helyi plébános távol marad. Nyisztor Tinka emlékeztetett: Pusztinában valóságos társadalmi nyomást gyakoroltak a lelkészre, ezért néha misét is hallgatnak magyarul. „Pusztinában van rá példa, hogy a magyar oktatási programban részt vevő fiatalok kérnek magyar esketést, ami úgy zajlik, hogy a fiatalok leírják a szöveget előre, a pap pedig hallgat, és ők mondják” – vázolta a helyzetet. Egyes településeken ez elképzelhetetlen lenne, Külsőrekecsinben arra is volt példa, hogy nem engedték bérmálni azokat a gyerekeket, akik magyar órára járnak. De a magyar gyászszertartást sem engedélyezik mindenhol: elmondása szerint Szerbeken hiába kérték, hogy egy öregasszony utolsó kívánságaként magyarul is misézhessenek a temetésen. „Elég erélyesen fel kell lépni. Néha azon is múlik, ki milyen hangnemben beszél a pappal” – utalt a különböző moldvai települések sajátos helyzetére a néprajzkutató. Elmondta, lehet nyomást gyakorolni az egyházra, de napirenden kell tartani a témát. Pusztinában ennek sokéves múltja van, a diszkriminációellenes tanácsnál is feljelentették a jászvásári katolikus püspökséget, amely elmarasztalta azt, de a precedensértékű döntés nem segített az ügynek. A Vatikánba is elment Nyisztor Tinka az elmúlt huszonöt évben számos módon próbálta kiharcolni a magyar misék engedélyezését. „Nyolc évig hetente tartottam a kapcsolatot a bukaresti nunciatúrával, és a nuncius segített” – mesélte. 2006-ban a Vatikánban is járt a magyar misék engedélyezése ügyében. „Ott úgy tettek, mintha nem is értenék, miért nem hallgathatunk misét magyarul. Azzal az ígérettel jöttünk haza, hogy olyan papokat küldenek misézni Pusztinába, akik tudnak magyarul. Azóta is ugyanaz a plébánosunk, és azóta sem miséznek magyarul” – számolt be Nyisztor Tinka. A magyarországi római katolikus egyház segítségét is kérte, ahol elmondása szerint azt a választ kapta: gesztusokról van szó. „Budapesten már hat esztendeje miséznek románul a csángóknak – és itt senki nem kérte. Ez egy gesztus. Moldvában 25 esztendeje kérjük, a Vatikánt is megjártuk, de nekünk semmilyen gesztust nem tesz senki” – fogalmazott a csángószövetség vallási felelőse, aki szerint már az is pozitívum, hogy 2009 óta egyáltalán van párbeszéd Budapest és Jászvásár között. Azt is fontolgatta, hogy a hágai Emberi Jogok Európai Bíróságához folyamodik, de ahhoz intézményes segítségre lenne szükség, holott, mint fogalmazott, jelenleg a magyar misék terén inkább „kamikaze-akciókról” beszélhetünk. Körvonalazódó megoldás? „A jászvásári román nyelvű teológiát a 18. század végén hozták létre, azóta csak román papokat képeznek. Ezzel jó száz esztendőre megpecsételték a sorsunkat, és most már majdnem célt értek, vannak falvak, ahol senki nem tud magyarul. Így persze elérik, hogy nem is kell használni a magyar nyelvet. De ami a legrosszabb, eljutunk hamarosan oda, hogy nem kell a mise semmilyen nyelven, se magyarul, se románul” – utalt a szekularizációs folyamatokra a néprajzkutató, aki magyarul is tudó papok kihelyezésében látja a megoldást. „Ez nem pénzkérdés, kell egy pap, aki tud beszélni magyarul” – jelentette ki Nyisztor Tinka. Rámutatott, Moldvában, illetve Magyarországon is sok moldvai lelkész van, aki misézik magyarul, szerinte rajtuk is múlik a csángóföldi magyar misék sorsa. „Azt lehet érezni, hogy van egyfajta nyitás, viszont jelenleg még nincs pap, aki tudna magyarul misét celebrálni, és aki tud, nem helyezik oda, ahol igény lenne rá” – vázolta a helyzetet. Mint mondta, jelenleg egyetlen pap van Moldvában, aki tud misézni magyarul: Măriuţ Félix Forrófalván, aki püspöki ígéret szerint akár Pusztinába is átmehetne magyar misét tartani. Nyisztor Tinka úgy véli, az is előrelépésnek számít, hogy a korábbi magyarellenes egyetemi tanárok, papok már nem tanítanak a jászvásári papképzőben, ahol nemrég Márton Áron püspökről hangzott el előadás, és a diakónusszentelésen megengedték, hogy magyarul gyónjon, ami a korábbi állapotokhoz képest sikernek minősül. „Ez egy gyenge sikertörténet, ennek még nem tudok örvendeni. Már tudomásul vettem, hogy ez van. És azt is tudomásul vettem, hogy a Vatikán is tud a helyzetről, mindenki tisztában van vele, de nem tesznek érte semmit” – összegzett a csángószövetség vallási felelőse. Pap Melinda Krónika (Kolozsvár) 2017. február 27.Elűzték a telet és a bennük rejlő félelmeket (Csángó nagytalálkozó Bákóban)„Sügüdeje régebben, nagyapáim, nagymámáim mesélték nekünk, hogy mikor jöttek a húshajat napok, akkor innapoltak a családok, ettek, ittak, vigadtak, mulattak. De azt mondták, akkor az utolján este nem szabad kimenni a mezőre, mert jő a verekedés, a háború. Jön a Csontkirály és Babkirály ” – Dobos Rózsa külsőrekecsini hagyományőrző asszony mesével indította a farsang lezárását, a tél elűzését jelképező Csontkirály és Babkirály elnevezésű szombati rendezvény kulturális programját. Az esemény jelentősége, hogy Bákóban még soha nem tartottak ilyen nagyméretű csángótalálkozót. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) szervezésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával rendezett farsangzáró több mint ötszáz résztvevője huszonnégy csángó faluból érkezett, bemutatkoztak a hagyományőrző csoportok, a közös vacsora után pedig a táncházban folytatódott az ismerkedés és a felszabadult mulatság. A moldvai csángók saját környezetükben ritkán találkoznak úgy, hogy hagyományos viseletben, csángó identitásukat felvállalva, több faluból egyszerre legyenek jelen, és bátran kimondják érzéseiket, gondolataikat. Az 1989-es fordulat után, 1990-ben Lészpeden és Pusztinán gyűltek össze nagyobb tömegben, majd szerre a magyar házak avatásakor és más ünnepeken találkoztak egy-egy faluban, de a rendszeres találkozók inkább a gyermekeket érintik a különböző versenyek alkalmával. A bákói, bogdánfalvi, csíkfalusi, diószegi, diszéni, dumbrăveni-i, ferdinándújfalusi, forrófalvi, frumószai, gyimesbükki, klézsei (és a hozzá tartozó Buda, valamint Tyúkszer csoportja), külsőrekecsini, lábnyiki, lészpedi, lujzikalagori, magyarfalusi, máriafalvi, nagypataki, pokolpataki, pusztinai, szászkúti, újfalusi, trunki, somoskai csoportok a három csángó folyó – Szeret, Tázló, Tatros – mentéről hozták sajátos viseletüket, dalaikat, táncaikat: fiatalok, de többségében középkorúak és idősek jöttek el, ahogy ők mondják, a csángó fővárosba. A rendezvény egy perc néma csenddel kezdődött a januárban elhunyt Solomon Adrian emlékére, aki 2007 és 2014 között irányította a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét, majd a pusztinai asszonycsoport a régi miatyánkot énekelte. Pogár László, az MCSMSZ elnöke köszöntőjében egy nagy családhoz hasonlította a jelen lévő csángó közösséget, ahol a résztvevők megismerhetik egymás hagyományait. Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja Adjon a Mária! köszöntéssel üdvözölte a jelenlévőket, és hangsúlyozta: „nyelvünk és hagyományaink határoznak meg minket, és az a tény, hogy itt vagyunk most, azt jelenti, hogy jól végezzük a dolgunkat, amennyire a jóisten arra nekünk lehetőséget ad, jól végzi a dolgát az MCSMSZ, jól végzik a dolgukat a tanítók a településeken, jól végzik a dolgukat a hagyományőrzők, és jól végzi a dolgát a csángó magyar társadalom, hiszen megőrzik őseik hitét, és nemcsak megőrzik, hanem át is adják azt őseik csángó nyelvével együtt.” A találkozón bemutatkozott a külsőrekecsini, lujzikalagori, dumbrăveni-i, máriafalvi, csíkfalusi, gyimesbükki, lábnyiki, trunki csoport és a Csíkszeredában tanuló csángó diákok Izva együttese, akiket hagyományőrző csángó muzsikusok – Legedi László István (Klézse), Hodorog András (Tyúkszer), Stanciu Ian (Parava), Kovács Gábor (Pusztina) és a sepsiszentgyörgyi Melkuhn Róbert, Csibi Szabolcs, Kelemen István, Lőrinczi Zsolt, Fazakas Lajos, valamint a magyarországi Zsobokorszki Ferenc kísért. Lássák, mennyi csángó van A gyermekekkel való foglalkozás nagyon fontos, de a szülőkhöz is közel kell vinni a hagyományok világát ahhoz, hogy értelmét lássák annak, amit a gyermekek a magyar oktatási programban tanulnak – mondta lapunknak Pogár László. „Sokan elmondják, mennyire sajnálják, hogy gyermekkorukban ezekre az értékekre senki nem hívta fel a figyelmet, és arra sem, hogy fontos megőrizni a hagyományainkat.” Az MCSMSZ vezetője szerint igaz, hogy a fiatalok közül sokan elmennek külföldre, „de ha a szülők buzdítják a gyermekeiket, hogy őrizzék a hagyományt, amikor nekik gyermekeik lesznek, ők is továbbadják, amit otthon, a falujukban tanultak”. Duma András, a Szeret–Klézse Alapítvány elnöke, csángó költő, hagyományőrző lapunknak azt mondta, a Csontkirály és Babkirály rendezvény nagyon fontos, mert ez már egy lépés, hogy nem Budapesten tartanak csángótalálkozót, hanem Moldvában. „Én azt kívánom, ez oda fejlődjék, hogy Bákó főterén mutatódjunk fel, ott vonuljunk fel, lássák, mennyi csángó van.” Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke, az MCSMSZ vallásügyekért felelős vezetőségi tagja szerint is „fontos, hogy saját fővárosukban történjék valami őket érintő, itthon tudják megmutatni, hogy ők is valakik. Mert a falvakban, elszigetelten a magyar házban megmutatkoznak, ahol más nem látja, ahol nincsenek a pap szeme előtt, ez ahhoz képest nagy lépés, ez más dolog, ezt mindenki érzi. (…) Felvállalja önmagát, és azt is pontosan érzi, hogy fel is vállalhatja, mert ha már a fővárosban van egy ilyen rendezvény, akkor tudja, hogy többet nem kell félni attól, hogy otthon elveszik a nyugdíját, mert ezzel ijesztgetik, és azzal is, hogy a pap nem fogja eltemetni.” „Mi szeressük, azér gyűlünk essze” „Amikor én hétéves vótam, mentem a templomba, hogy elsőgyónó legyek, magyarul tanultam meg az imádságot, az ötparancsolatot. Magyar misék vótak nálunk. Gyergyina páter vót, most meg van halva. De osztán errefelé többet nem engedték, hogy magyar mise legyen, elcserélték, hogy csak oláhul mondják a miséket nálunk” – meséli a 71 éves lészpedi Miska Anna. Asszonytársaival hetente egyszer guzsalyast tartanak, most a böjtre és a húsvétra készülve énekeket tanulnak. „Mi szeressük, azér gyűlünk essze, s énekelünk.” A lészpedi csoporttal érkezett a bákói találkozóra Tóth Mária is, aki négy osztályt magyar iskolában tanult. „Vajok születve a negyvennyolcban, kám ötvennégyben indultam iskolába. Vótak magyar tanárnék, vót Bandi tanító néni, vót Zsombor, vót Zoli, Zudor, sok tanárok vótak magyarok. Tudok olvasni, nem tudok írni, elfelejtettem. Mikor még adnak könyveket, akkor olvasok. Mondunk meséket, tanulunk imádságot es. Hosszú esztendőbe, melyiket tudjuk a faluból az öregektől, mind aztot fújjuk. Nem tudunk beszélni olyan tiszta magyarul, mint magik, ennyit tudunk, így tudunk, csángók vagyunk.” Falustársa rögtön kiigazítja, hogy azért mégiscsak tisztábban beszélnek magyarul ők, mint más csángó faluban. „El lehet jön Lészpedbe, jobban megértődik a lészpediekvel, mint a kalagoriakkal, vagy Klézsébe, Somoskába. Ki hogy tanulta a szülőktől kicsi koriktól. Azok tanulták úgy kicsi koriktól, mi így. Nekünk anyókáink úgy mondták örökkétig, hogy mi a székelyekből vagyunk idehozva. Azt mondta nekem a sztrebunikám, hogy mikor idehozták ezt a Lészpedet, huszonöt familia vót csak, s onnét szaporodtak osztán. De most Lészped nagy falu, el lehet jöjjenek. Mi, a régiek, le a kalappal, mi szeressük a magyart” – mondja a 77 éves Imre Ilona. Minden találkozás jó – véli a külsőrekecsini Gyurka Valentin, aki feleségével és négy gyermekével januárban maradt otthon nélkül, amikor porig égett a házuk. Ennek ellenére Valentin vezette a külsőrekecsini asszonycsoportot, velük táncolt és énekelt, azt mondta, most ez a feladat, erre koncentrál. Szerinte nagyon fontos ez a csángótalálkozó, „mert míg régebben a búcsúkba eljártak egymáshoz a falvak, a jelenlegi fiatalok nem mennek, megszűnt az ilyen szomszédolás”. Dobos Rózsával és Szarka Melicával, aki 1989 után alapította a külsőrekecsini tánccsoportot, hármasban tanítják a gyermekeket és a felnőtteket. „Eljöttem, s megvigyázkodok” – mondja a 83 éves tyúkszeri Szájka Katalin, aki az egyik legidősebb résztvevője volt a csángótalálkozónak, és a csíksomlyói búcsúk kivételével soha nem volt ennyi csángóval egy helyen. „Nem tudjuk, hogy csángó bál-e, guzsal-e, de mi itt vagyunk” – mondják a pusztinai asszonyok, akik közül Timár Margittal, Szőcs Tinkával, László Margittal, Szőcs Katalinnal, Tamás Magdolnával és a pucinai Csobán Magdával már több csángó rendezvényen találkoztunk, másokkal együtt oszlopos tagjai a pusztinai hagyományőrzőknek. A lujzikalagori csoportban énekelt Pillancs Mária is, amit tud, a mámáitól tanulta – mondja. A szintén kalagori Funar Antal emlékszik arra az időre, amikor Jászberényben volt „urálni” csángó viseletben még néhai Antall József miniszterelnöksége idején. A bákói találkozóról úgy véli, „jó, hogy csánnak ilyen dolgokat, mert lassan-lassan elfelejtjük azt es, mit tudunk”. Bulál Krisztina Külsőrekecsinből származik, de 2000 óta férjével Dumbrăveni-ben él. A kezdetekről mesél: „1998-ban vót a nagy árvíz Rekecsinben, s akkor mi kiköltöztünk. Ott legelő vót, s kinek a nagy víz elvitte a házát, csinált oda házat. S akkor úgy épült Dumbrăveni. Nekünk nem vitte el a víz a házunkat, csak a férjem édesanyáinak vót egy helyük, földjük, s akkor oda csinált a férjem házat. S akkor mentünk ki mi kétezerbe, met akkor házasodtunk.” Krisztina régóta táncol a külsőrekecsiniekkel, és amikor tavaly, az első Csontkirály és Babkirály-estre készültek, tánccsoportot alapított Dumbrăveni-ben is. Ilyen hozadéka is van ennek a találkozónak, és nem ők az egyetlenek, akik csak mostanság élesztgetik a régiek tudását. Bogdán Gătu Klárával, Magyarfalu énekes nagyasszonyával sem először találkoztunk. Lapunknak elmondta, sokat ér nekik ez a rendezvény: „Mert ha ne lettek lenne ezek a gyűlések, hogy mükünköt esszegyűjtsenek valahova vaj elvigyenek, akkor ezek a ruhák elvesztek lenne éppen mind. Többet senki nem csinált, többet senki nem varrt, senki nem szőtt, s most, hogy lássák, hogy a gyerekeket is iskolából táncolni viszik, énekelni viszik, akkor minden anyuka azt nezi, vajon honnan kapna, hogy vegyen vagy varrjon ilyen ruhát. Akkor mindenki meghagyta azután a csángó ruhát, többet nem adták el pénzért senkinek, hanem mindenki hagyja magának otthon a csángó viseletet.” Klára asszony a nagymamája által varrt ingben érkezett Bákóba, nagyon vigyáz rá, azt mondja, a csángó viselet olyan, mint az írott tojás, minden darabja olyan szép és értékes. Nemcsak a csángó viselet, hanem az énekek és az imádságok megszállottja is, bár édesanyja nem járt soha iskolába, mégis minden magyar imádságot tudott. Őt gyermekkorában ez nem érdekelte, felnőttként kezdett hozzá a gyűjtéshez asszonytársaival együtt. Szervez, tanít az iskolában, s bár időnként vannak nehézségek, azt mondja, „nem lehet, hogy vajegy kőbe meg ne botlójál valahol, de elrúgjuk, s mejünk eléfelé”. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
